Alapítványunk legfőbb célja a nagyvárosi, lakótelepi közösségfejlesztés, a helyi demokrácia fejlesztése és működtetése, a helyi érdekképviselet, az élhetőbb város megteremtésében való aktív állampolgári részvétel.

Mentőöv

MENTŐÖV a Nap utcai szomszédságban

A kamasz vagy tini klub évek óta működő programunk, időnként sajátos arculattal, - hol a sport áll a középpontban, hol a fotózás, hol a kézművesség, festés, rajzolás. A tagság magja állandó, és a holdudvar változó – mindig jönnek újak a kisebbekből vagy az utcáról, és mennek a legnagyobbak.

A módszerünk a fiatalok igényeihez igazodik, és abból kiindulva alakítjuk változatossá, gazdaggá téve a programot. A művészeti- manuális alkotó tevékenység fejleszt, gyógyít, önbizalmat adott. A játék, a móka felszabadít, örömet ad, ugyancsak érzelmileg gyógyított, kapcsolatokat épített. A sport sokat segített a feszültségek feldolgozásában, az agresszió levezetésében. Törekszünk beszélgetni, bizonyos témákat szinte észrevétlenül bevinni a csoportba, megbeszélni, feldolgozni. Javítja az önismeretüket, segíti az emberi kapcsolatok, problémák átlátását, a jó megoldások megtalálását.

Sikerült a klub speciális tevékenységi lehetőségeit megerősíteni, szakemberek támogatásával egy festő-rajzoló irányt és egy kézműves alkotó csoportot alakítani.

 

 


Festő-rajzoló műhely célközönsége szintén az alapítvány látókörében lévő kamaszokból áll, akik már korábbi programokon kapcsolatba kerültek munkatársainkkal, és kisebb nagyobb rendszerességgel látogatják a Nap Klubot. Gyakori volt a foglalkozások második felében az éneklés és a tánc –főleg a roma folklór jegyében. A vezető Csámpai Rozi néni, aki a gyermekekhez és fiatalokhoz nagyon értő roma festőművésznő, aki az autentikus roma kultúra közvetítője is, aki a városi roma kultúra jó ismerője is.

A munkánk eredményes volt. A heti két alkalommal együtt töltött 2-3 óra, plussz a mentorprogram, amit 2-3 egyetemista önkéntes szervezett, gazdagította a gyerekek fejlődését, érzelmi világát, javította szociális és kommunikációs, valamint konfliktuskezelő képességeiket is.

 

A programok mellett jelentős értéke volt a szülőkkel való gyakori intenzív kapcsolatnak, amely azután a tanácsadás és a szülői tréning igénybevételét is jelentette többeknek.

A tanácsadás heti 2 órában folyt több hónapon keresztül, amely valójában folyamatos igény a szülők részéről, akik gyermekeik révén, azok érdekében is erősebb és bizalmi jellegű kapcsolatot tartanak a Nap Klub család és gyermekközpontú munkatársaival. A tanácsadást pszichológus tartja.